„Tavaly találkoztunk személyesen is, a Reading Bakery Systems regionális igazgatójával, Joe Poceviciussal. Ő arra biztatott minket, hogy mindenképp látogassunk el Düsseldorfba, a nemzetközi Interpack 2023 kiállításra, ahol sok jelentős élelmiszeripari kiállító lesz jelen, és bővíthetjük szakmai tudásunkat és kapcsolatrendszerünket is.” – mondta Györök Zsolt, a Györök Kft. – GyörökGép ágazatának vezetője.
Végül a Györök Kft. képviseletében, a cégvezető és értékesítési vezető utazott el Düsseldorfba. Az Interpack 2023 pedig minden várakozást felülmúlt.
Interpack 2023 kiállítás számokban
Az Interpack kiállítás, 6 év után került ismét megrendezésre, 2023. május 4. és 10. között. Beváltotta, amit ígért, és felülmúlta a kiállítók várakozásait: a világ legnagyobb és legjelentősebb csomagolási szakvására, globális szinten kapcsolta össze az iparágat, és egyszerre működött piactérként és innovatív kiállító központként is. Több mint 61 országból 2.807 kiállító gyűlt össze Düsseldorfban, 179.000 négyzetméteren. A látogatók száma közel 143.000 volt, 155 országból, sokan jöttek határozott vásárlási szándékkal is. Számos európai ország mellett Indiából, Japánból és az Egyesült Államokból érkeztek a legtöbben.
A kiállítás célja és témái
Az Interpack 2023 egyedülálló lehetőséget kínált a szakembereknek és a vállalatoknak a kapcsolatépítésre, az új piaci trendek felfedezésére és az inspiráló innovációs környezet átélésére. Az esemény célja volt az is, hogy hozzájáruljon a globális csomagolóipar fejlődéséhez. Az idei Interpack minden bizonnyal eddigi története egyik legfontosabb kiállításának bizonyult. A jelenlegi piaci helyzet egy változásban lévő képet mutat, ahol megnövekedett az automatizálás iránti igény, a fenntarthatóság fontossága és a fogyasztói szokások is változnak. Stratégiai szempontból 4 nagy téma köré szerveződött a kiállítás: Gazdasági körforgás, Erőforrás management, Digitális technológiák és Termékbiztonság. Ezek számos innovációban meg is jelentek, és bizonyították, hogy a csomagolási technológiák területén nagy előrelépések történnek a fenntartható és környezettudatos megoldások irányában.
Kollégáink tapasztalatai
„A cél a szakmai újdonságok és innovatív fejlesztések megismerésén túl, a már korábbról ismert és lehetséges partnerekkel való személyes találkozás volt. Több kiállítóval is megvitattuk a későbbi géptelepítéssel kapcsolatos együttműködés lehetőségét. A kiállítás nagysága, és a hatalmas látogató szám, felülmúlta várakozásainkat. Első sorban az élelmiszer előállító-, és csomagoló gépek voltak a fókuszban, de az elektronikai-, és számítástechnikai fejlesztések sem maradhattak ki.” – mondta Bauman Attila, értékesítési vezetőnk.
„Örömmel kerestük fel a Reading Bakery Systems standját is, ahol több sütőipari gép is kiállításra került. Joe Poceviciussal és kollégáival is találkoztunk, hogy röviden átbeszéljük közös projektjeinket. A stand nagyon impozáns volt, és élőben is bemutatták a nagyobb hatékonyságot, és egyenletesebb minőséget biztosító, folyamatosan keverő sütőipari gépüket. Ennek használata egész nap azonos minőségű nyers terméket eredményez, áthidalva a ciklikusságból adódó minőségi problémákat. Sok új élménnyel, tapasztalattal és szakmai kapcsolattal jöttünk haza, még pár nap elteltével is a hatása alatt vagyunk a kint látottaknak. A 2026-os Interpack kiállításon is biztosan ott leszünk!” – mondta Györök Zsolt, cégvezető.
Írd meg saját tapasztalataidat, vagy kérd egyedi ajánlatunkat géptelepítésre!